Fogadja Espersit János dr. szeretettel
Tiszánk, ifjú folyónk, e nyári estén
Halkan susogja régi bánatunk.
A Nap bucsúzik. Tört örömre festvén
A messzit; és az Éjfa rám borul.
Reám borul s arcom simítja lágyan
Hűs lombja, rajta nem terem virág,
De béborítja csöndbe síri ágyam,
Ha majd lefekszem, én is - bús diák.
Öreg, borús vers kél borongva bennem,
Rokon hang zendül vissza rá szivemben.
- Mért is kell búmat rímbe önteni?
Lelkemen most halk remegés fut át:
Szeretném szépen felköszönteni
Magányos, árva, bús Juhász Gyulát.
1922. aug. 14.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése